Művelődési Ház és tornaterem energetikai korszerűsítése
A projekt az Európai Unió által biztosított 257 millió forint vissza nem térítendő támogatással, a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
Répcelak Város Önkormányzata és a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal által alkotott konzorcium pályázatot nyújtott be a TOP_Plusz-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére tárgyú felhívásra, melyet a Miniszterelnökség Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság 2023.02.24. napon támogatásban részesített.
A projekt célja a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola tornatermi épületének energetikai korszerűsítése. A megcélzott beruházások mindkét épület energiafelhasználásának jelentős csökkenését, illetve a meglévő, fosszilis energiahordozókra támaszkodó fűtési rendszerek részbeni kiváltását eredményezik.
A projekt megvalósítása után az épületek korszerű, a mai követelményeinek megfelelő energetikai besorolást kapnak, a szén-dioxid kibocsátás jelentősen csökken, az épületek fenntartási költségei szintén jelentősen csökkennek, valamint nem utolsósorban a használók (tanulók, dolgozók, a település lakossága) komfortérzete jelentősen javul.