Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Népesség

Vas megye területe 3336km2, amely az ország területének mindössze 3,58%-a ez alapján a harmadik legkisebb kiterjedésű megye az országban. Vas megye lakónépessége a 2018-as adatok szerint 252 551 fő. 

Településrendszer
Vas megye településhálózatának legfőbb jellemzője aprófalvas jellege. A megyében összesen 216 település van. Ez az ország településeinek 6,9%-a. Sajátos település struktúráját jellemzi, hogy 216 településéből 127-ben alacsonyabb a lakosság száma, mint 500. Ez a települések 59%-át teszi ki. A meglehetősen elaprózódott település struktúra és magas település sűrűség jele a magas, 100km2 területre jutó településszám (6,5/100km2), ami közel kétszerese az országos értéknek (3,4/100km2).

A megye urbanizáltsági fokára jellemző, hogy a lakosság 59,6%-a él városokban, ez mintegy 7 százalékponttal alacsonyabb érték, mint az országos átlag. Járási szinten is jelentősek a különbségek: markánsan kiemelkedik a Szombathelyi járás 72,1%-kal; az Őrségben, Őriszentpéteri statisztikai kistérségben pedig ez az érték 18,3%.

A városi rangú települések (2011-ben tizenkettő, 2016-ban tizenhárom) egyike sem éri el a 100 ezer fős lakosság számot, egyedül Szombathely lélekszáma haladja meg az 50 ezer főt (77 547 fő 2013-ban), további négy város (Sárvár, Körmend, Celldömölk, Kőszeg) lakosságszáma több, mint 10 000 fő. Szentgotthárd népessége majdnem eléri ezt az értéket (8 787 fő 2013-ban). Jánosházán, Vasváron, Bükön, Csepregen, Őriszentpéteren, Vépen és Répcelakon a lakosság nem éri el az 5000-es lélekszámot sem.

A megyében hét járás található, ami kilenc statisztikai kistérségre osztható. Területenként erősen eltérő a települések abszolút száma. A legtöbb település a Szombathelyi járásban van (40) a legkevesebb pedig a Szentgotthárdi (16) és a Kőszegi (21) járásokban. Relatív értelemben nincs ilyen nagy különbség a járások között.

Demográfia

Népességszám, népsűrűség
A megye lakónépessége 1990. és 2000. között mintegy 9 és fél ezer fővel csökkent, azaz körülbelül egy Szentgotthárd nagyságú város népességével. 2000. és 2011. között a népességfogyás folytatódott, mintegy 12 ezer fővel. A megye népessége 2011-ben 256.629 fő, 2016-ban 253 689 fő, tehát a tendencia jó irányba fordult.

A népesség területi elhelyezkedése a megyében – a sajátos településhálózati adottságok következtében – rendkívül kiegyenlítetlen. A megye D-i, DNy-i és DK-i aprófalvas térségeiben igen alacsony a népsűrűség, míg a Szombathelyi agglomerációban és Kőszeg környékének gyorsan urbanizálódó településeiben viszonylag magas.

 

Természetes népmozgalom
Vas megye népessége az elmúlt két évtized alatt folyamatos csökkenést mutat. A kedvezőtlen népesedési mutatók gyakorlatilag a megye egész területét jellemzik, de a természetes fogyás mértéke mégsem teljesen homogén, e tekintetben léteznek területi differenciák az egyes térségek között.

В 1win казино регистрация займет всего пару минут, а зеркало обеспечит быстрый доступ в любое время. Получайте бонусы и используйте промокоды для увеличения шансов на победу! Постоянные партнеры сайта, такие как Vavada, предлагают уникальные возможности, включая бонус Вавада для новых пользователей. Не упустите шанс узнать больше! Vavada casino Kaszinó promóciók Budapesti partnerünk tegye jobbá egészségét! https://el-team.hu/sitemap/ – Keressen és rendeljen magas szintű termékeket.
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás