Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Gazdaság

Beruházás

A Vas megyei székhelyű szervezetek 2017-ban 108 milliárd forintot fordítottak új tárgyi eszközök beszerzésére, létesítésére, összehasonlító áron ötödével többet, mint 2016-ben. A fejlesztési források legnagyobb részét, 55%-át a feldolgozóiparba sorolt vállalkozások használták fel, ezeknek a beruházásoknak a volumene némileg (0,7%-kal) alatta maradt az egy évvel korábbinak. A feldolgozóiparba invesztált 59 milliárd forint több mint hattizede a gépipar, elsősorban a járműipar bővítését, korszerűsítését szolgálta.

A feldolgozóiparon kívül az építőipari és a szállítási, raktározási tevékenységet végző cégek új beruházásai képviseltek még jelentősebb, 12 és 7,9%-os részarányt. Az építőipar 13 milliárd forintos teljesítményértékének döntő részét a különféle lakó- és nem lakóépületek kivitelezésére szakosodott vállalkozások befektetései tették ki. A szállítás és raktározás fejlesztései nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg a személy- és áruszállítás, valamint a raktározás, szállítást kiegészítő tevékenység között.

Gazdasági szervezetek

Vas megyében 2017. december végén 45 ezer gazdasági szervezetet regisztráltak, 1,7%-kal többet az egy évvel korábbinál. A 41 ezer vállalkozás 21%-át társas gazdálkodási formában, 79%-át önálló vállalkozóként jegyezték be. Az előbbiek száma egy év alatt 1,6%-kal mérséklődött, az utóbbiaké 2,8%-kal nőtt.

A közel 9 ezer társas vállalkozás 72%-át képviselő korlátolt felelősségű társaságok száma 1,6, a 24%-át kitevő betéti társaságoké 1,9%-kal csökkent. Részvénytársaságból 2-vel kevesebb (45), szövetkezetből 3-mal több (88) szerepelt a regisztrációban, mint egy évvel korábban. A társas vállalkozások 92%-a legfeljebb 9 főt foglalkoztatott.

A 32 ezer önálló vállalkozó egyharmada fő-, 49%-a mellékfoglalkozásúként, 19%-a nyugdíjasként dolgozott. Mindegyik foglalkozási formában bővült a vállalkozók száma, a főfoglalkozásúaké nőtt a legjelentősebben (4,1%-kal).

Főtevékenységük alapján a társas vállalkozások a kereskedelem (22%), a tudományos és műszaki tevékenység (14%) és az ipar (11%) területén, az önálló vállalkozók a mezőgazdaság (38%) és az ingatlanügyletek (14%) nemzetgazdasági ágban fordultak elő leggyakrabban. Az iparban és a kereskedelemben a társas vállalkozások, többi termelő és szolgáltatási ágban az önálló vállalkozók számbéli fölénye érvényesült.

Ipar

2017-ben a 4 főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozások Vas megyei telephelyein előállított 1347 milliárd forint értékű termelés összehasonlító áron számítva 2,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az egy lakosra jutó 5,3 millió forint termelési érték 1,8-szerese volt az országos átlagnak.

A Vas megyei székhelyű, legalább 50 főt foglalkoztató ipari vállalkozások termelése (1026 milliárd forint) volumenében 0,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, amihez nagyban hozzájárult a termelés 55%-át adó járműgyártás mérséklődő kibocsátása. A kisebb súlyú tevékenységek többségében bővült a termelés.

Az értékesítés volumene 0,9%-kal elmaradt a 2016. évitől, mivel az árbevétel 12%-át kitevő belföldi eladások 8,0%-os bővülése nem tudta ellensúlyozni a 88%-os részesedésű export 2,0%-os csökkenését.

A legalább 50 fős, Vas megyei székhelyű ipari vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 4,7%-kal bővült, ami a termelés mérséklődése mellett a termelékenység 5,1%-os csökkenését eredményezte.

Építőipar

A Vas megyei székhelyű, legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások 2017-ben előállított, 44 milliárd forintot meghaladó termelési értéke összehasonlító áron 30%-kal több volt a 2016. évinél. A kibocsátás az országos 2,6%-át tette ki, az egy lakosra jutó értéke a hazai átlaghoz hasonlóan alakult.

A 2016. évi megtorpanás után 2017-ben új lendületet vett a vasútfejlesztési projektek megvalósítása. A termelési érték háromnegyedét kitevő egyéb építmények volumene így 38%-kal felülmúlta az egy évvel korábbit, a fennmaradó hányadot adó épületépítéseké 11%-kal nőtt.

A teljesítmény 64%-át az egyéb építmények kivitelezésére, 19%-át a speciális szaképítési tevékenységekre, 17%-át az épületépítésre szakosodott vállalkozások állították elő. Mindhárom ágazat kibocsátása emelkedett a 2016. évihez képest, legnagyobb mértékben, mintegy felével az egyéb építményeké, az épületek építése ágazat 6,1, a speciális szaképítésé 4,4%-kal bővült.

A vállalkozások 2017-ben 177 milliárd forint értékű munkára szóló új szerződést kötöttek, összehasonlító áron 3,1-szeresét a 2016. évinek. A növekedés mértékét leginkább az egyéb építmények építésére kötött új szerződések határozták meg.

Lakásépítés

Vas megyében 2017-ben 376 lakást vettek használatba, 9,6%-kal többet, mint az előző évben. Az új otthonok 53%-át vállalkozások, 43%-át természetes személyek építtették. A vállalkozások beruházásában az egy évvel korábbihoz képest 1,5%-kal kevesebb, a természetes személyekében 21%-kal több lakás épült fel. A tízezer lakosra jutó épített lakások száma 14,9 volt, ami közel azonos az országos átlaggal.

A lakások 57%-át értékesítésre, 41%-át saját használatra építették.

A használatbavételek közel 70%-a Szombathelyen, 14%-a a megye többi városában (közülük a legtöbb Szentgotthárdon), 16%-a pedig a községekben történt.

A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések száma együtt 1066 volt, közel ötödével kevesebb, mint egy évvel korábban.

2017-ben összesen 52 lakás szűnt meg, 5-tel kevesebb, mint 2016-ban, így az építések és megszűnések egyenlegeként a megye lakásállománya 324-gyel bővült.

Turizmus

2017-ben Vas megye kereskedelmi szálláshelyein 509 ezer vendég szállt meg, 3,4%-kal több, mint egy évvel korábban. A vendégek több mint felét adó belföldiek száma 6,5%-kal bővült, a külföldieké alig változott (+0,2%).

A vendégéjszakák száma (1,6 millió) 4,4%-kal meghaladta az előző évit. A belföldi vendégek 7,2, a külföldiek 2,1%-kal több éjszakát töltöttek el a megye szálláshelyein.

A külföldi vendégek közül a legtöbb vendégéjszakát (az összes külföldivendég-éjszaka forgalom 82%-át) a Csehországból, Ausztriából és Németországból érkezők foglalták. Közülük a csehek 4,4%-kal több, az osztrákok és a németek 1,0, illetve 4,6%-kal kevesebb éjszakára vették igénybe a megye szálláshelyeit.

A vendégéjszakák közel nyolctizedét realizáló szállodák forgalomnövekedése 3,5%-os volt.

A megyei kereskedelmi szálláshelyeken 2017-ben 23,9 milliárd forint bruttó árbevétel képződött, az előző évinél folyó áron 11%-kal több. Az összes árbevétel 51%-át a szállásdíjakból, további 36 és 13%-át pedig az egyéb szolgáltatásokból és a vendéglátásból származó árbevételek tették ki. Az elfogadóhelyeken a belföldi vendégek 1,3 milliárd forint értékben fizettek SZÉP-kártyával, ami 11%-kal több volt, mint 2016-ban.

Gazdasági aktivitás

Vas megyében 2017. IV. negyedévben a gazdaságilag aktív 15–74 éves népesség száma 125 ezer fő volt, 1,9%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. Az aktivitási arány 61,9%-ról, 63,5%-ra emelkedett, és 1,4 százalékponttal magasabb az országos átlagnál.

A gazdaságilag aktív népességből 123 ezer fő foglalkoztatott, 2 ezer fő munkanélküli volt. Az előbbiek száma 2,0%-kal emelkedett, az utóbbiaké 4,6%-kal csökkent 2016 IV. negyedévéhez képest.

A foglalkoztatási ráta 60,7%-ról 62,4%-ra emelkedett, a munkanélküliségi ráta (1,8%) gyakorlatilag nem változott egy év alatt. A munkanélküliségi ráta Veszprém megye után itt a legalacsonyabb a megyék között, de a foglalkoztatási ráta is kedvezőbb az országosnál.

A gazdaságilag inaktívak közé 72 ezer fő tartozott, számuk 4,9%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Alkalmazásban állók száma, keresetek

2017-ben a Vas megyei székhelyű szervezeteknél közel 72 ezren álltak alkalmazásban, 1,3%-kal többen, mint egy évvel korábban. A fizikai foglalkozásúak száma 1,8, a szellemieké 0,3%-kal emelkedett. A versenyszférában 2,6%-kal nőtt, a költségvetési szférában 3,0%-kal csökkent a dolgozók száma. A költségvetési szférában a létszámcsökkenés döntően a közfoglalkoztatottakat érintette.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 275 ezer forint, a családi kedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkeresete 183 ezer forint volt. A bruttó és nettó átlagkereset egyaránt 14%-kal – országos átlagnál nagyobb mértékben – nőtt 2016-hoz képest, ezen belül a versenyszférában 13, a költségvetési szférában 16%-kal.

A havi bruttó és nettó átlagkereset a fizikai foglalkozásuknál 15, a szellemieknél 12%-kal gyarapodott.

A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve, a havi bruttó átlagkereset 281 ezer forint, a nettó 187 ezer forint volt, mindkettő 13%-kal nagyobb, mint 2016-ban.

Az átlagos havi munkajövedelem 2017-ben 290 ezer forint volt, ami 14%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A kereseten felüli egyéb munkajövedelem aránya 5,3%-ot tett ki.

TOP 100 Vas  című kiadvány  évről évre bemutatja be azokat a legeredményesebb Vas megyei vállalkozásokat, hazai és multinacionális céget egyaránt, amelyek meghatározó szerepet töltenek be szűkebb pátriánkban mind a termelés, mind pedig a foglalkoztatás területén.

 A 2017-es kiadvány megtekinthető itt.

A 2018-as kiadvány megtekinthető itt.

В 1win казино регистрация займет всего пару минут, а зеркало обеспечит быстрый доступ в любое время. Получайте бонусы и используйте промокоды для увеличения шансов на победу! Постоянные партнеры сайта, такие как Vavada, предлагают уникальные возможности, включая бонус Вавада для новых пользователей. Не упустите шанс узнать больше! Vavada casino Kaszinó promóciók Budapesti partnerünk tegye jobbá egészségét! https://el-team.hu/sitemap/ – Keressen és rendeljen magas szintű termékeket.
en_GBEnglish (UK)
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás