Vas Vármegye
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, mint a Guide2Visit program vezető partnere nevében a Regionális Humán Innováció Képzési Közhasznú Nonprofit Kft.
Fiatal vezetők számára írt ki pályázatot tavaly év végén a Coaching Team szakmai közössége.
Családbarát munkahely díjat nyert a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, az elismerést dr. Balázsy Péter megyei jegyző vehette át Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkártól. Immár hetedik alkalommal adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családbarát munkahely pályázat elismeréseit.
A Vas Megyei Turizmus Szövetség legutóbbi ülésén új vezetést választott. Az elnök dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke lett. Az elnök munkáját alelnökként Szendi Kata, a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. projektmenedzsere és Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője segíti.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa a szombathelyi Természettudományi és Műszaki Kar címzetes egyetemi docensévé nevezte ki dr. Balázsy Péter megyei jegyzőt, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vezetőjét. „Dr.
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Откройте новые возможности с 1win. Регистрация за пару минут, доступное зеркало и щедрые бонусы сделают вашу игру незабываемой!
A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, mint a Guide2Visit program vezető partnere nevében a Regionális Humán Innováció Képzési Közhasznú Nonprofit Kft., tisztelettel meghívja Önöket a projekt keretében megvalósuló második szakmai műhelymunkára (délután) MEGHÍVÓ A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal mint a Guide2Visit program vezető partnere nevében a Regionális Humán Innováció Képzési Közhasznú Nonprofit Kft., tisztelettel meghívja Önöket a projekt keretében […]
Fiatal vezetők számára írt ki pályázatot tavaly év végén a Coaching Team szakmai közössége. Kimagasló eredményeket elért, 40 év alatti jelentkezők bemutatkozását várták, akiknek teljesítménye túlmutat a sikeres egyéni eredményeken, a menedzseri szintű feladatok megfelelő ellátásán, és akik vezetői képességeik folyamatos fejlesztését, a tudatosságot helyezik fókuszba. Multinacionális cégeknél, kkv-knál, a nonprofit és az állami szektorban […]
Családbarát munkahely díjat nyert a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, az elismerést dr. Balázsy Péter megyei jegyző vehette át Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkártól. Immár hetedik alkalommal adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családbarát munkahely pályázat elismeréseit. Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár az eseményen hangsúlyozta: egyre több munkaadó ismeri fel, hogy a […]
A Vas Megyei Turizmus Szövetség legutóbbi ülésén új vezetést választott. Az elnök dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke lett. Az elnök munkáját alelnökként Szendi Kata, a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. projektmenedzsere és Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője segíti.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa a szombathelyi Természettudományi és Műszaki Kar címzetes egyetemi docensévé nevezte ki dr. Balázsy Péter megyei jegyzőt, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vezetőjét. „Dr. Balázsy Péter szervező tevékenységével nagyban hozzájárult a szombathelyi gépészmérnökképzés elindításához, folyamatosan követi, segíti a Savaria Egyetemi Központ megújulásának folyamatát, magánemberként pedig szaktudásának legjavát nyújtva több éve elhivatott óraadója […]
Széchenyi 2020 projektek
Vas Megye hivatalos honlapja támogatja a közösség fejlődését. Vavada együttműködésével a modernizáció és fenntarthatóság jegyében működnek. Látogassa meg Vas Megye weboldalát további információkért!