1942. legelején Szombathelyre, az SZFC NB II-es együtteséhez igazolt át. Szülővárosában a Tanítóképző-Liceum 3 osztályát járta ki, majd a szombathelyi Kereskedelmibe iratkozott át, ahol érettségizett is. Új iskolája foci gárdáját 1942 júniusában, mint csapatkapitány a KISOK bajnokságban, a Szent László Kupa megnyerésére vezette. 1943 nyarán eligazolt a visszacsatolt Nagyváradra, a híres NAC-hoz, mellyel mint első vidéki csapat megnyerték az 1943/44. évi magyar NB I-t. Itt legtöbbször a jobb szélső, jobbösszekötő posztján lépett pályára. A háború után az Aradi ITA-val, ahol a jobbhátvéd szerepkört töltötte be, megszerezte a román bajnoki címet is. Sorsa 1947 nyarán a Bp. Vasasba vitte, ahol rendszeres szereplése mellett, a válogatott mezét hét alkalommal húzhatta magára.
Közben 1949. március 19-én az ÁVH letartóztatja tiltott határátlépési és disszidens magyar csapat szervezésének szándéka miatt. Ezért internáló-táborba zárják 1949. május 17-ig, ahonnét felsőbb sportvezetők segítségével kiszabadul. 1951. szeptemberétől a Bp. Honvéd színeiben láthatjuk viszont és itt három bajnokságot ünnepelhetett. Pályafutása során, összesen 37 esetben vehette magára a magyar válogatott, az „aranycsapat” piros-fehér-zöld szerelését. Ezen világszerte elismert gárda védelmének egyik biztonságát a sziklaszilárd középhátvéd, Lóránt Gyula, társai szerint a „Lóri” jelentette. A mérkőzéseken kitűnt kiemelkedő fejjátékával, jó rugótechnikája mellett helyezkedésével, amikor is mindig az egyszerű, célszerű megoldásokra törekedett. Jellemző, jó tulajdonsága volt, hogy a feladatokra, a mérkőzésekre mindig lelkiismeretesen készült. – 1952-ben a Finnországban rendezett olimpián, sorozatos győzelmekkel (Románia 2:1, Olaszország 3:0, Törökország 7:1, Svédország 6:0 és a döntőben Jugoszlávia 2:0) meneteltek és boldogan vehették át az aranyérmeket. A következő évben Rómában, újból 3:0-ra győzték le a hazaiakat és ezzel Magyarország számára megszerezték az Európa-kupát. És egy újabb óriási siker, amikor 1953. november 25-én a Wembleyben 6:3-ra, a világon elsőként otthonukban verték meg az angolokat és még a budapesti visszavágón is fölényesen 7:1-re diadalmaskodtak a magyar fiúk.
Az 1954-es svájci VB-n ragyogó sorozat után jutottak a döntőbe, útközben legyőzték Dél-Koreát 9:0-ra, a németeket 8:3-ra, a brazilokat és Uruguay-t egyformán 4:2-re. Sajnos a fináléban alulmaradtak 2:3-ra a németekkel szemben, és „csak” az ezüstérmet vehették át. A világbajnoki trófeáról, a négy év 32 mérkőzésén veretlen, addig a világ legjobbjának tartott magyar gárdában Lóránt Gyula és társai, minden magyar számára szomorúságot okozva, lemaradtak.
Edzőnek készült és a TF-n elvégezte az edzőképzőt, ami után az első jelentősebb csapata a Bp. Honvéd volt. 1963. december 26-án Németországba távozott, a híres kölni tréneriskolán szerzett oklevelet. Az évek során a Bundesliga tíz együttesénél is működött, köztük a leghíresebb a Frankfurt (vele 22 mérkőzésen át veretlenek maradtak) és a Bayern München. Lóránt Gyula a következetes, mindig szókimondó, igen kemény, sokat követelő és szigorú edző nem volt közkedvelt a játékosok, de a vezetők körében sem. Németországban nevéhez fűződik a területvédelem, a Raumdeckung bevezetése. Közben 1975/76-ban görög bajnoki címet szerzett a PAOK Szaloniki csapatával, ahová négy év múlva, 1980 őszén visszatért.
A halál 1981. május 31-én, a görög PAOK Szaloniki kispadján érte utol szívroham következtében.