Röplabdázott, kosarazott, NB I-es játékos volt. 1956-ban disszidált, két évet töltött Manchester egyik kosárcsapatában. 1961-től atletizált, 1974-től  edző, 1977-től főfoglalkozásban. 1988-tól minden olimpián ott volt a tanítványaival. Tizenhárom olimpikont nevelt, a felnőtt világbajnokságokon egy ezüst és három bronz, az Európa-bajnokságokon egy arany és egy ezüst szerepel az érem leltárában. 599 bajnoki címet szereztek, 233 országos rekordot állítottak fel tanítványai, 233-an ölthették magukra legalább egyszer a válogatott mezét. Meghalt 2009.január 9.
A szülőhelye, Szentkirály ma Szombathely egyik kerülete. Egy éves volt, amikor édesapja bevonult, s csak nyolc év múlva jött haza a frontról. Szentkirályon járt általános iskolába, polgáriba pedig a Zrínyi utcaiba, ahol a sporttal találkozott. Mindenbe belekóstolt, az atlétika, a pingpong és a kosárlabda töltötte ki a szabadidejét. A Nagy Lajos Gimnáziumban az osztályából mindenki igazolt versenyző volt valamelyik egyesületben. Ő párhuzamosan röplabdázott a Dózsában, illetve a Haladásban kosarazott, másodikos korában már az NB I-es csapat tagja volt. A vasútnál helyezkedett el Répcelakon, majd Győrben rajzolóként a térképészeti hivatalban. 1956 novemberében disszidált, Angliába került, Manchesterben egy textilgyárban dolgozott. amikor kiderült, hogy kosarazik, vitték játszani.

1958-ban hazajött, több helyen dolgozott, majd jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára. Jól felvételizett, de – feltehetően a disszidálás miatt – nem vették fel. A kosárcsapat kiesett az NB I-ből, atlétikára váltott, ám csak akkor kötelezte el igazán magát a kalapácsvetéssel, amikor megnyerte a megyei bajnokságot. A Haladás után az SZSE következett, hiszen ott rajzolói állást kapott. A magyar bajnokságokon nem sok keresni valója volt, hiszen mindig a Zsivótzky, Eckschmiedt, Lovász hármassal találta szemben magát. Elkezdte az edzősködést, gyűjtötte a gyerekeket. Az SZSE és a Dózsa egyesült, majd fuzionált a Haladás atlétikai szakosztályával, s ott 1977-ben főfoglalkozású edző lett. Olyan időszak is akadt, amikor 50-60 fiatal edzését vezette, a tehetségek folyamatosan fejlődtek a keze alatt. Az 1988-as szöuli olimpiára három tanítványával utazhatott, Gécsekkel, Szitással és Vidával. Az első nagy siker Gécseké volt, 1990-ben Splitben Eb-ezüstérmet szerzett. Ott voltak minden világversenyen, hozták versenyzői a korosztályos viadalok érmeit, s nem hiányoztak egyetlen olimpiáról (Barcelona, Atlanta, Sydney, Athén) sem. A hazai mezőnyben pedig szinte utánozhatatlanok eredményeik.

1993-ban kiváltak a Haladásból, s megalakult a SZAC 93, majd 1996-ban a Dobó SE. A legnagyobb sikert az 1998-as budapesti atlétikai Eb jelentette, ahol a két éves eltiltás után visszatérő Gécsek Tibor aranyérmet nyert. Rajta kívül többek között Horváth Attila, Divós Katalin, Németh Zsolt, Németh Kristóf és társaik sok elismerést hozó eredményt értek el a világversenyeken. Csoportjában töltötte tanuló éveit a ma már a Haladáshoz tartozó Annus Adrián kalapácsvető és Fazekas Róbert diszkoszvető is.

Németh Pál a szívműtéte után ugyanolyan lankadatlanul dolgozik, mint tette az elmúlt évtizedekben. Egészségi állapota miatt – immár hetven évesen – befejezné az edzősködést, de még nem talált olyan utódot, akire nyugodt szívvel rábízhatná a sikerekre érett társaságot, amelyet kemény munkával épített fel. A sikeres, de eredménytelen felvételije után tizenkét évig nem vett ecsetet a kezébe, szerencsére azonban később újra festett, bizonyítva: ha arra teszi fel az életét, ott is nagyot alkotott volna. Számtalan nagy sikerű kiállítása bizonyítja, nemcsak a sportban kivételes tehetség.

– Akkor követtem el az első hibát, amikor a csapatsportágak helyett az atlétikát választottam, ott ugyanis könnyebb dolgom lett volna – fogalmaz. – Másodszor pedig akkor döntöttem rosszul, amikor osztályvezetői ajánlat ellenére a sport mellett maradtam. Az eredményeinkre ugyan büszke lehetek, de legalább három-négy olyan sportoló fordult meg a kezem alatt, aki vb-, Eb- és olimpiai arannyal lehetne gazdagabb. Mindig mondom is, hiába akarok én világbajnokot faragni valakiből, ha ő maga nem akarja igazán. Talán csak Gécsek volt az, akinek a felfogása példa lehet. Pedig az alkata nem sorolta a legjobbak közé. Ő maga viszont oda vágyott. A legnagyobb fájdalmam az, hogy az évtizedek alatt sokkal többen akadályozták a munkámat, mint ahányan segítették. A legfőbb támaszom mindig a feleségem volt, aki tudomásul vette, hogy nemcsak a hétköznapokon, de többnyire a hétvégeken sem számíthat rám. Amolyan szélmalomharc volt az életem, és az ma is. Gyatrább eredményeket övez nagyobb fény, mint a tanítványaimét, sőt bőkezűbb támogatást is.

Holott Pars Krisztiánon kívül mindössze a birkózó Hatos Gábor mondhatja el magáról, hogy Szombathelyt, a megyét képviselte a pekingi olimpián.