1843. június 8-án, a vas megyei Gasztonyban látta meg a napvilágot Széll Kálmán magyar politikus, a dualizmus korának egyik legtehetségesebb pénzügyminisztere és miniszterelnöke.

Széll politikai pályáját bizonyos szempontból apjától, Józseftől örökölte, aki Vas megyében az alispáni, majd főispáni tisztet is betöltötte, emellett pedig országgyűlési képviselő is volt. Fia, Kálmán iskoláit Szombathelyen, Sopronban kezdte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen – az ELTE elődjén – végzett jogi tanulmányokat, diplomáját 1866-ban szerezte meg. Széll a következő évben már szolgabírói tisztségben dolgozott a közigazgatásban, miközben jó barátságot kötött az idős Deák Ferenccel – a „haza bölcse” rátóti birtokain töltötte a nyarak egy részét – akinek gyámleányát, Vörösmarty Ilonát később feleségül is vette. Sokak szerint Széll Kálmánt tehetsége mellett ez a kapcsolat is előresegítette a politikai pályán. A későbbi miniszterelnök 1868-tól a Deák-párt tagjaként politizált, majd az 1875-ben létrejövő Szabadelvű Pártban miniszteri széket is szerzett.

Széll Ghyczy Kálmántól vette át a pénzügyminiszteri tárcát, és Tisza Kálmán tizenötéves miniszterelnökségének első három évében eredményesen vezette azt. Legelső feladatának a súlyos államadósság megszüntetését tekintette, amit adóemelés és átszervezések révén három év alatt 40 millió forinttal – mintegy kétharmadával – csökkentett. Széll Kálmán érdeme volt az Osztrák–Magyar Bank alapítása, az aranyjáradék bevezetése révén pedig külföldi hiteleket szerzett a tőkehiánnyal küszködő magyar gazdaság számára. Pénzügyminiszterségéhez köthető még a tiszai és keleti vasutak megvásárlása – ezzel lehetőséget teremtett a vasútvonalak államosítására – valamint az osztrák Thun-kormánnyal megújított 1878-as gazdasági kiegyezés megkötése is. Széll hároméves mandátuma idején gyakran szállt szembe Tisza Kálmán akaratával, ennek ellenére takarékos politikájával sikeres gazdasági szakembernek bizonyult, amit saját rátóti birtokainak fejlesztésével is megmutatott.

Széll az 1897-ben kirobbanó politikai válság miatt tért vissza a politikába, miután Bánffy Dezső miniszterelnök és az ellenzék között annyira elmérgesedett a viszony, hogy az a parlament munkáját is megbénította. Ferenc József Széll Kálmánt bízta meg a krízis megoldásával, amit 1899. február 26-i miniszterelnöki kinevezése után – a „törvény, jog, igazság” hármas jelszavával – sikeresen végre is hajtott. Az új kormányfő személyének köszönhetően az Apponyi Albert gróf vezette Nemzeti Párt csatlakozott a Szabadelvűekhez, így a kormány pozíciója végre megszilárdult, amit az 1901-es választások eredményei is megmutattak. A kormányfői és belügyminiszteri feladatokat egyszerre ellátó Széll Kálmán négyéves ciklusa alatt törvény rendezte Fiume belső helyzetét, rendelkezés született az alsóbb közigazgatási szintek vezetőinek képzéséről, illetve a képviselők összeférhetetlenségéről is. A magyar miniszterelnök sikerét hozták az 1902-es tárgyalások is, melyek végén, december 31-én a Koerber-kormánnyal újabb gazdasági kiegyezést hozott tető alá.

Az 1903-as esztendő azonban Széll Kálmán bukását hozta, ami végső soron ugyanabból a problémából eredt, amit 1899-ben egyszer már sikeresen leküzdött. Ez év tavaszán a közös hadsereg létszámát növelni akaró véderőtörvény kapcsán ugyanis ismét fellángolt az ellenzék és a Szabadelvű Párt küzdelme, mely során a legfőbb fegyver ismét a kormányt megbénító obstrukció lett. Ez annyira „sikeres” volt, hogy 1903. május 1-től exlex állapot következett be, vagyis Magyarországnak nem volt elfogadott költségvetési terve. Miután Széllt pártjában Apponyi és Tisza István frakciója részéről is folyamatos kritika érte, 1903 júniusában a visszavonulás mellett döntött, a küzdelem további durvulása után pedig a Szabadelvű Pártot is otthagyta. A politikus már „civilként” élte meg a Fejérváry-féle „darabont-kormány” időszakát, ezt követően 1911-ig az Alkotmánypártban, majd független képviselőként politizált, 1915-ben bekövetkező haláláig pedig rátóti birtokán élt.