Megalakult a MaaSolutions projekt helyi Stakeholder csoportja

2024. szeptember 25-én került megrendezésre az Interreg Europe Program által támogatott MaaSolutions című projekt helyi Stakeholder csoportjának nyitótalálkozójára.
A MaaSolutions projekt célja a városi mobilitás átalakításának javítása olyan innovatív stratégiák révén, mint a ’Mobility as a Service’ (MaaS). A projekt kifejezetten a hatóságok átfogó mobilitás-menedzsmentjének ösztönzésére, a fenntartható városi mobilitás tervezésének támogatására összpontosít.
A 2024. április 1. – 2028. március 31. közötti megvalósítási időszakban a projektpartnerek Stakeholdereik (azok a szakmai szervezetek, amelyek tevékenységét a projekt témája közvetlenül érint) közreműködésével és aktív részvételével interregionális szemináriumokon, nemzetközi tanulmányutakon való részvétel, valamint jó gyakorlatok azonosítása és megismerése útján közösen keresik a megoldást a projektcél megvalósítására.
A Vas vármegyei Stakeholder csoportba eddig 11 szakmai szervezet, vállalat és önkormányzat jelezte együttműködési szándékát.
„A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.”