Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Földrajz

Vas megye az ország nyugati részén, a Nyugat-Dunántúlon helyezkedik el. Területe 3337 négyzetkilométer, ezzel Komárom-Esztergom és Nógrád megye után az ország legkisebb megyéje. Vas megye az É. sz. 46,44’-47,28’ és a K.h. 16,05’-17,18’ között fekszik, itt található Magyarország legnyugatibb pontja, Felsőszölnök. A megyeszékhely Budapesttől 240, Bécstől, Pozsonytól és Zágrábtól 150-150, Ljubljanától 180, míg Graztól 130 km távolságra van. Határos nyugaton Ausztriával (Burgenland), délnyugaton Szlovéniával, délen Zala, keleten Veszprém és északon Győr-Moson-Sopron megyével.

A megye relatív földrajzi helyzete a vasfüggöny lebontása, a gazdasági és politikai rendszerváltás óta nagyon felértékelődött, s így a megye egyre inkább a nyugat-pannon táj, a Nyugat-Dunántúl központjaként hazánk egyik legfontosabb nyugati kapujaként jellemezhető. Kapcsolatai – melyek a több évszázados történelmi tradíciók miatt sokoldalúak és mélyek Ausztriával és Szlovéniával – napjainkban egyre intenzívebbé válnak, különösen Burgenland tartománnyal. Ezt leginkább a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok, a kölcsönös idegenforgalom, a kulturális és civil kapcsolatok bizonyítják. Ausztriával több közúti és egy vasúti, Szlovéniával szintén több közúti, valamint Bajánsenyénél vasúti határátkelő köti össze. 1998 szeptemberében Burgenland, Győr-Moson-Sopron és Vas megye létrehozta a Nyugat-Pannon Eurégiót, melyhez később Zala megye csatlakozott.

Vas megye természeti adottságai alapján Magyarország egyik legváltozatosabb területe. Nyugati része középhegység, az Alpokalja. A megye délnyugati területe a Dunántúli-dombság része, annak középtája – a Zalai dombság egy része – található itt. A megye területének közel fele síkság, a Kisalföld része három középtájjal: Kemeneshát, Sopron-Vasi síkság és a Marcal-medence.

Nyugati fekvéséből s az atlanti hatások erőteljesebb érvényesüléséből fakadóan Vas megye éghajlata kicsit hűvösebb, de kiegyenlítettebb, mint hazánké általában. Az évi középhőmérséklet 8,5-9 oC, kevés a napsütéses órák száma (1750-1800), a csapadék általában 600-700 mm, de a Kőszegi-hegységben eléri a 800-900 mm-t. A szubalpin klíma a tiszta, jó minőségű levegővel a turizmus fontos vonzereje.

Vas megye felszín alatti és feletti vizekben gazdag. Felszíni vizeinek vízgyűjtője a Rába folyó – melynek 15.000 km2-nyi vízgyűjtő területe ¾-e tartozik Magyarországhoz, ennek harmada Vas megyéhez – , amely elsősorban az Alpokalja vízfolyásait (Pinka, Sorok, Perint, Gyöngyös, Répce) gyűjti össze. A Rábán tavasszal és nyáron fordul elő árvíz, szeszélyes és kiszámíthatatlan folyó, durva hordalékával jelentős mélyítő és oldalazó eróziót fejt ki. Az Őrségben ered a Zala, mely a megye déli területeinek vízgyűjtője. Sok apró, zömmel mesterséges tó található a megyében (Szajki-, Vadása-, bajánsenyei-, máriaújfalui-, döröskei-, gersekaráti-, pinkamindszenti- stb.), melyek a pihenni, a horgászni vágyóknak a fő célterületei.

A megye természetes növényzete és állatvilága sok helyen – különösen az egykori határsáv mentén – háborítatlan körülmények között található, s benne keverednek a pannon és az alpi flóra és fauna elemei. A megye legjelentősebb természeti értékei a terület élővilágának biogeográfiai jellegét meghatározó boreo-alpin flóra és formaelemeket magukba foglaló erdő- és gyeptársulások.  A megye területének 29,34 %-át borító erdők változatos és színpompás növényvilága jó életlehetőségeket biztosít a vadak számára. A fő fajták a különféle fenyők, illetve a tölgyek, valamint az akác, a bükk és a cser. Jellegzetes és védett állatok a lepkék, szitakötők, az alpesi gőte, gyepi béka, fekete gólya (Őrségben), csigaevő kaszáspók, sárgahasú unka, foltos szalamandra, fali gyík, búbos cinege. Elterjedtek a ragadozó madarak (héja), rókák, nyulak, őzek, szarvasok és vaddisznók.

A megye nem túl gazdag iparilag hasznosítható ásványkincsekben. Legnagyobb értéket a főleg alkáli-karbonátos termál-, ill. gyógyvíz képviseli, amely alapját képezi a gyógy- és termálturizmusnak, s a további fejlesztéseknek. Nagy a jelentősége a természetes széndioxidnak, a folyami kavicsnak és homoknak, a talkumnak, a zöldpalának.

Join the Vavada casino, which always has the best slot returns and a friendly community!s://opesd.life/”>Investieren In Öl community and start trading like a pro.

В 1win казино регистрация займет всего пару минут, а зеркало обеспечит быстрый доступ в любое время. Получайте бонусы и используйте промокоды для увеличения шансов на победу! Постоянные партнеры сайта, такие как Vavada, предлагают уникальные возможности, включая бонус Вавада для новых пользователей. Не упустите шанс узнать больше! Vavada casino Kaszinó promóciók Budapesti partnerünk tegye jobbá egészségét! https://el-team.hu/sitemap/ – Keressen és rendeljen magas szintű termékeket.
hu_HUMagyar
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás