Megnevezés: WomEn-Puls
Kontakt személy: Sali Bernadett – sali.bernadett@vasmegye.hu
Program honlapja:
Napjaink egyik meghatározó munkaerőpiaci problémája, hogy jóllehet a projektterületen a nők, mint foglalkoztatottak aránya jelentősen magasabb a közszférában (megyei és tartományi közigazgatási hivatalokban), mint a magánszférában, a közszféra szervezetek esetében alacsony a nők aránya a közép- és felsővezetők, az operatív vezetők között. Tapasztalatok szerint a versenyszférához képest szakmai kontraszelekció, rendszerprobléma van jelen, mivel a nők számára a közszférában a karriercsúcs jóval alacsonyabb, vagy adott esetében hosszabb idő alatt érhető el.
Számos nemzeti szintű program indult az elmúlt évek során a közszférában dolgozó női munkavállalók helyzetének javítására; azonban határon átnyúló megközelítésben, közös tapasztalatokon alapuló tényfeltáró vizsgálat a témában még nem készült.
Célunk, hogy a feltárt problémák megoldására felkutassuk és megvalósítsuk a megfelelő eszközöket, a szükséges intézkedéseket.
Ennek érdekében egy közös határon átnyúló képzést valósítunk meg a következő témákban:
- A projektterületen, határon átnyúló megközelítésű közös tapasztalatokon alapuló tényfeltáró vizsgálat,
- A női munkavállalók kompetenciafejlesztési képzése,
- A munkáltatók képzése és szemléletformálása,
- Férfi munkavállalók érzékenyítése a női munkavállalók egyedi élethelyzeteire,
- Szemléletformálás a döntéshozók körében a nők esélyegyenlőségét elősegítő intézkedések iránt.
Projektpartnerek:
- Zala Megyei Önkormányzat, HU (Vezető partner)
- Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, HU
- Nowa Graz (Stájerország), AT
- DAFF – Dachverband der Burgenländischer Frauen-, Mädchen- und Familienberatungsstellen (Burgenland), AT
„A projekt az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg!”