Vas Vármegye
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Október 1-e, az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen gyűltek össze ma délelőtt a Vas megyei és szombathelyi nyugdíjas egyesületek, klubok tagjai az Agora- Savaria Filmszínházban.
Sárváron a Sári városrész közlekedési feltételeit jelentősen javító két beruházás átadási ünnepségére került sor. A Bögöt-Porpác felől érkező kerékpárút városközponthoz csatlakozó szakasza közel 140 millió forintból valósult meg, és elkészült 30 milliós önkormányzati forrásból a Katalin utca útburkolata.
A Vas Megyei Közgyűlés a megyenapon tartott ünnepi ülésén jelentette be, hogy az idei évben a „Vas Megye Díszpolgára” kitüntetésben Törőcsik Mari színművész részesül. A Művésznő nem tudott megjelenni az átadási ünnepségen, az elismeréssel járó oklevél átadására a mai napon került sor a velemi otthonában.
Ma délelőtt tartotta a Vas Megyei Önkormányzat a ciklus utolsó közgyűlését. Majthényi László közgyűlési elnök röviden beszámolt a 2014 óta elvégzett önkormányzati és hivatali munkáról, elmondta: 52 alkalommal ülésezett a közgyűlés és 481 határozat született az öt év alatt.
szeptember 17-19. között, a lengyel Kujawsko-Pomorskie régióban került sor az Interreg Europe Programban megvalósításra kerülő ThreeT elnevezésű interregionális projekt következő szakmai tanulmányútjára.
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Откройте новые возможности с 1win. Регистрация за пару минут, доступное зеркало и щедрые бонусы сделают вашу игру незабываемой!
Hírek
Október 1-e, az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen gyűltek össze ma délelőtt a Vas megyei és szombathelyi nyugdíjas egyesületek, klubok tagjai az Agora- Savaria Filmszínházban. A rendezvény első részében megtartott ünnepi köszöntőket követően Vas Megye Közgyűlése Elnökének emlékplakettje és elismerő oklevele elismeréseket adott át dr. Balázsy Péter, megyei jegyző. Gratulálunk a díjazottaknak, jó egészséget, aktív […]
Hírek
Sárváron a Sári városrész közlekedési feltételeit jelentősen javító két beruházás átadási ünnepségére került sor. A Bögöt-Porpác felől érkező kerékpárút városközponthoz csatlakozó szakasza közel 140 millió forintból valósult meg, és elkészült 30 milliós önkormányzati forrásból a Katalin utca útburkolata. A pályázati partnerként részt vevő megyei önkormányzat részéről dr. Kondora Bálint alelnök köszöntőjében kiemelte: Szombathely kivételével a […]
Hírek
A Vas Megyei Közgyűlés a megyenapon tartott ünnepi ülésén jelentette be, hogy az idei évben a „Vas Megye Díszpolgára” kitüntetésben Törőcsik Mari színművész részesül. A Művésznő nem tudott megjelenni az átadási ünnepségen, az elismeréssel járó oklevél átadására a mai napon került sor a velemi otthonában. Isten éltesse Művésznő! Fotó: Stekovics Gáspár
Hírek
Ma délelőtt tartotta a Vas Megyei Önkormányzat a ciklus utolsó közgyűlését. Majthényi László közgyűlési elnök röviden beszámolt a 2014 óta elvégzett önkormányzati és hivatali munkáról, elmondta: 52 alkalommal ülésezett a közgyűlés és 481 határozat született az öt év alatt. Beszélt az Önkormányzat által kezelt hazai és nemzetközi projektekről, amelyek száma duplája más megyei hivatalok programjaihoz […]
Hírek
szeptember 17-19. között, a lengyel Kujawsko-Pomorskie régióban került sor az Interreg Europe Programban megvalósításra kerülő ThreeT elnevezésű interregionális projekt következő szakmai tanulmányútjára. A látogatás során a szervező lengyel partner bemutatta a régióban található jelentősebb turisztikai jó gyakorlatokat: Természet Labirintusa, Tourist Passport, Erődök útja, TeH2O ipari műemlékek útja. Bővebb információ a projekt hivatalos honlapján: www.interregeurope.eu/threet/ „A […]
Széchenyi 2020 projektek
Vas Megye hivatalos honlapja támogatja a közösség fejlődését. Vavada együttműködésével a modernizáció és fenntarthatóság jegyében működnek. Látogassa meg Vas Megye weboldalát további információkért!