Vas Vármegye
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Bükön a település központja egyre városiasabb: igazi zöld sziget, amely a világ bármely városának éke lehetne. A 260 millió forintos építkezést pénteken zárták ünnepélyes avatóval, ahol köszöntőt mondott Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is.
A MESZK Vas Megyei Területi Szervezete csütörtökön emlékezett arról a napról, amelyet a 200 éve született Semmelweis Ignácról neveztek el. A rendezvény a XXIV. Szombathelyi Egészségnapok programjába illeszkedett szakmai továbbképzéssel egybekötve. A Semmelweis napi ünnepségen az Agora Savaria Filmszínházban dr.
Az első világháborús balamutowkai csata évfordulóján vasárnap az egykor Szombathelyen állomásozó 11-es huszárezredre emlékező napot tartottak a laktanyában. Az alkalomra mintegy negyven huszár leszármazott fogadta el a meghívást. Érkeztek a Szombathely környéki településekről, de még Badacsonytomajból is.
A Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent-Györgyi Albert Tagintézmény a hagyományteremtés jegyében OKJ-s bizonyítványátadó ünnepséget rendezett. A rendezvényen köszöntő beszédet mondott dr. Balázsy Péter megyei jegyző is.
Három, 8-as főút menti település szennyvízelvezetését oldja meg az az uniós támogatású beruházás, amelyről tegnap tartottak tájékoztatást Magyarszecsődön. A rendezvényen részt vett Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is.
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Откройте новые возможности с 1win. Регистрация за пару минут, доступное зеркало и щедрые бонусы сделают вашу игру незабываемой!
Hírek
Bükön a település központja egyre városiasabb: igazi zöld sziget, amely a világ bármely városának éke lehetne. A 260 millió forintos építkezést pénteken zárták ünnepélyes avatóval, ahol köszöntőt mondott Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is. A beruházás TOP-forrásból valósult meg, ehhez kapcsolódóan Majthényi László elmondta: ezek a források elsősorban azt szolgálják, hogy segítségével ledolgozzák a […]
Hírek
A MESZK Vas Megyei Területi Szervezete csütörtökön emlékezett arról a napról, amelyet a 200 éve született Semmelweis Ignácról neveztek el. A rendezvény a XXIV. Szombathelyi Egészségnapok programjába illeszkedett szakmai továbbképzéssel egybekötve. A Semmelweis napi ünnepségen az Agora Savaria Filmszínházban dr. Balázsy Péter megyei jegyző is köszöntötte a résztvevőket. Fotó: Cseh Gábor/szombathely.hu
Hírek
Az első világháborús balamutowkai csata évfordulóján vasárnap az egykor Szombathelyen állomásozó 11-es huszárezredre emlékező napot tartottak a laktanyában. Az alkalomra mintegy negyven huszár leszármazott fogadta el a meghívást. Érkeztek a Szombathely környéki településekről, de még Badacsonytomajból is. A rendezvényen – többek között – köszöntőt mondott Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is. A 2011-ben újjászerveződött […]
Hírek
A Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent-Györgyi Albert Tagintézmény a hagyományteremtés jegyében OKJ-s bizonyítványátadó ünnepséget rendezett. A rendezvényen köszöntő beszédet mondott dr. Balázsy Péter megyei jegyző is. Az ünnepségen nappali és esti munkarendben tanuló 101 diák vehette át Gyakorló ápoló, Ápoló, Gyakorló csecsemő és gyermekápoló, Csecsemő és gyermekápoló, Gyakorló Mentőápoló, Mentőápoló, Gyógymasszőr, […]
Hírek
Három, 8-as főút menti település szennyvízelvezetését oldja meg az az uniós támogatású beruházás, amelyről tegnap tartottak tájékoztatást Magyarszecsődön. A rendezvényen részt vett Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is. A mintegy másfél milliárd forint támogatás vissza nem térítendő és százszázalékos, tehát sem az önkormányzatoknak, sem a lakott ingatlanok tulajdonosainak nem kell hozzájárulniuk a költségekhez. […]
Széchenyi 2020 projektek
Vas Megye hivatalos honlapja támogatja a közösség fejlődését. Vavada együttműködésével a modernizáció és fenntarthatóság jegyében működnek. Látogassa meg Vas Megye weboldalát további információkért!