Vas Vármegye
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Felavatták a Dunántúl első vadhálógyártó üzemét a Cont-Ecónál. A 100 millió forintos beruházással gyártott termék a legmagasabb minőséget képviseli. A Cont-Eco Kft. kerítéstechnikai cég nagy érdeklődés mellett, csütörtökön délelőtt avatta fel a 100 millió forintból megvalósított vadhálógyártó üzemét Szombathelyen, a Csaba úton.
2019. március 19-22. között, Brassóban került sor az Interreg Europe Programban megvalósításra kerülő ThreeT elnevezésű interregionális projekt szakmai workshopjára. A projekt legfőbb célja a természeti és kulturális örökségek védelmét célzó szakpolitikai intézkedések hatékonyságának növelése, 8 európai uniós országot bevonva.
A szlovén fővárosba költözött a VIII. Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlat, amely április 7-ig látogatható ott. Az ünnepélyes megnyitón Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ljubljanai nagykövete örömmel üdvözölte a kezdeményezést, amely segít átlépni a tér és az idő határait, jobban megismerni a pannon régió közös lelkületét.
FELHÍVÁS Magyarország Alaptörvényének bíróságokról szóló fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák -ülnökök- is részt vesznek az ítélkezésben. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (továbbiakban: Bjt.) 216.
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
Üdvözöljük Vas vármegye weboldalán!
Откройте новые возможности с 1win. Регистрация за пару минут, доступное зеркало и щедрые бонусы сделают вашу игру незабываемой!
Hírek
Felavatták a Dunántúl első vadhálógyártó üzemét a Cont-Ecónál. A 100 millió forintos beruházással gyártott termék a legmagasabb minőséget képviseli. A Cont-Eco Kft. kerítéstechnikai cég nagy érdeklődés mellett, csütörtökön délelőtt avatta fel a 100 millió forintból megvalósított vadhálógyártó üzemét Szombathelyen, a Csaba úton. A meghívottakat Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte. A vadkárelhárításban […]
Hírek
2019. március 19-22. között, Brassóban került sor az Interreg Europe Programban megvalósításra kerülő ThreeT elnevezésű interregionális projekt szakmai workshopjára. A projekt legfőbb célja a természeti és kulturális örökségek védelmét célzó szakpolitikai intézkedések hatékonyságának növelése, 8 európai uniós országot bevonva. A találkozó során a konzorcium tagjai részletesen bemutatták az általuk összegyűjtött jó gyakorlatokat, amelyeket a következő […]
Hírek
A szlovén fővárosba költözött a VIII. Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlat, amely április 7-ig látogatható ott. Az ünnepélyes megnyitón Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ljubljanai nagykövete örömmel üdvözölte a kezdeményezést, amely segít átlépni a tér és az idő határait, jobban megismerni a pannon régió közös lelkületét. A társszervező Vas Megyei Önkormányzat nevében dr. Balázsy Péter főjegyző mondott […]
Hírek
FELHÍVÁS Magyarország Alaptörvényének bíróságokról szóló fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák -ülnökök- is részt vesznek az ítélkezésben. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (továbbiakban: Bjt.) 216. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy az ülnökök megbízása 4 évre szól. A legutóbbi ülnökválasztásra […]
Hírek
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon. A tárcavezető ismertette, a programot a korábbi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdetik meg, az alaptámogatás mértéke ugyanakkor […]
Széchenyi 2020 projektek
Vas Megye hivatalos honlapja támogatja a közösség fejlődését. Vavada együttműködésével a modernizáció és fenntarthatóság jegyében működnek. Látogassa meg Vas Megye weboldalát további információkért!