Magyar ornitológus, a magyar királyi madártani intézet főnöke, miniszteri tanácsos aki, létrehozta a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát. Az 1891-es budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjaként, mint bizottsági titkár részt vett a szervező munkában. Chernel 1891-ben madármegfigyelési céllal volt Norvégiában, akkor találkozott a síeléssel. 1897-ben kiadta „A lábszánkózás kézikönyve” című kötetét, az első könyvet Magyarországon, mely a sísporttal foglalkozik. Jó barátja: Herman Ottó halála után megbízták az Ornitológiai Központ vezetésével.

1865. május 31-én Kőszegen született Chernel István. Az ősrégi köznemesi származású chernelházi Chernel család. Apja, chernelházi Chernel Kálmán, édesanyja, a főnemesi származású gróf tolnai Festetich Mária volt. Anyai nagyszülei gróf tolnai Festetics István és chernelházi Chernel Sarolta voltak. Apja elsősorban történész volt, de érdekelték a természettudományok is, főleg a madártan. Középiskoláit Sopronban végezte el, nagy hatással volt rá természetrajz tanára, Fászl István, aki a madarak preparálására is megtanította. 1877-ben, 12 éves korában kezdte el írni naplóját, melyben madártani megfigyeléseit rögzítette. Első cikke, mellyel szakirodalmi működését megkezdte a Vadász Lapban jelent meg 1882-ben. Közigazgatási pályára szánták, ezért joghallgatóként négy évet töltött a pozsonyi majd a budapesti egyetemen, de a jogi szakkönyvek mellett, a könyvtárban már akkor elkezdte tanulmányozni a madártan irodalmát. Egyetemi hallgatóként bejárta a Velencei-tó környékét, ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba, ahol madártani megfigyeléseket is végzett. 1887-ben Erdély madárvilágát tanulmányozta. Abban az évben ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor alkatú természettudóssal.

1891 nyarán Norvégiába utazott feleségével. Tromső szigete és környékének madárvilágát tanulmányozták. Elsőként bizonyították, hogy a rozsdástorkú pityer (Anthus cervinus) és a víztaposó (Phalaropus hyperboreus) e szigeten fészkel. Expedíciójukról „Utazás Norvégia végvidékeire” című, 1893-ban megjelent kötetében számolt be. A megismert és felfedezett madárfajok mellett szemléletesen bemutatja az eléje terülő világot: a tengerből kiemelkedő hatalmas kopár sziklákat, s a gleccserek halvány kékes-fehér jégszikla tömegeit. Művében külön fejezetet szentel a lappoknak, e sajátságos népfajnak, mely ősi szokásait, nyelvét, kultúráját megtartotta. Chernel Norvégiában figyelt fel a sí használatára is. 1893-tól több cikket írt e sport népszerűsítése érdekében, sőt 1897-ben kiadta „A lábszánkózás kézikönyve” című kötetét, az első könyvet Magyarországon, mely e kellemes sporttal foglalkozik.

1899-ben jelent meg fő műve „Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre” – címmel. Kötete az első tudományos madártani munka, amely magyar szerző alkotása. Megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást Chernelnek. A könyv célja: gyakorlati tanácsokat adni a gazdasági szakembereknek. Az első kötet a madarak szerepéről, az emberi életben és a természetben elfoglalt helyéről, a madarak testi, szervi felépítéséről szól. A második vaskos kötet elején röviden ismerteti a madarak rendszertanát. A továbbiakban a rendek, családok, alcsaládok és nemek keretén belül tárgyal minden honi fajról. Magyar és tudományos neveik mellett, népies neveiket is leírja, életmódjukat szemléletesen ismerteti. A kötet megjelenésekor szerzőjének neve ismert lett a külföldi szakmai körökben is. E monumentális munka 22 évi gyűjtés eredménye. Ez alatt az idő alatt Chernel bejárta a Hanság ingoványait, a Velencei tó környékét, a Hortobágyot, s az ország legkülönbözőbb részeit. Mindenütt szoros kapcsolatot tudott teremteni  a Kárpát-medence népeinek egyszerű rétegeivel, ellesve észjárásukat, madárneveiket. E téren mesterével, Herman Ottóval együtt, valósággal „bartóki” munkát végzett.

Közreműködött a tizenhét kötetes Naumann-féle „Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas” új jubiláris kiadásának előkészítésében; majd Brehm: Az állatok világa (Tierleben) három, madarakkal foglalkozó kötetét fordította magyarra, s egészítette ki hazai adatokkal. Az amerikai „Day Birds” mintájára megszervezte a „Madarak és Fák Napját” Kőszegen. Ő hozta létre a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, melynek első őre lett. Itt dolgozott 1908-tól 1912-ig, s ez idő alatt alakította ki az itézmény Vas megye madárvilágát bemutató preparátum-gyűjteményét. 1916-ban Herman Ottó halála után megbízták az Ornitológiai Központ vezetésével. 1918-ban állította össze a magyar birodalom madarainak névjegyzékét (Nomenclator Avium Regni Hungariae). Összeállítása még ma is fontos forrása a madártani szakmunkáknak.