Mindszenty (1942-ig Pehm) József hercegprímás érsek, bíboros.

1903-1911 között a szombathelyi premontrei gimnáziumban tanult, a teológiai tanulmányait 1911-1915 között a szombathelyi papnevelő intézetben végezte, 1915. június 12-én szentelték pappá. Káplán, hitoktató Felsőpatyon, 1917. január 26-tól a zalaegerszegi állami fiúgimnázium hittanára. 1919. februárjában az országgyűlési választások előkészítő bizottságának tagja. 1919. február 9. és május 15. között letartóztatásban volt Szombathelyen, a direktórium kiutasította Zala vármegyéből, szülőfalujába internálták. A kommün bukása után augusztus elején tért vissza Zalaegerszegre.

A plébános

1919. október 1-től Zalaegerszeg adminisztrátora, 1921-től plébánosa, ahol korszerű egyházközséget, elmélyült hitéletet teremtett. Fölépíttette a zalaegerszegi ferences templomot és kolostort, a Notre Dame nővérek anyaházát és tanítónőképzőjét, elemi és polgári iskoláját; modernizálta a plébánia-épületet, szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított, tanévenként szegénysorsú falusi fiúkról gondoskodott gimnáziumi tanulmányuk idején. Kialakította a házapostolok hálózatát, hitbuzgalmi egyesületeket szervezett, fölújította a katolikus művelődési ház működését, részt vett a Göcseji Múzeum létrehozásában, nyomdát létesített. Az 1920-as évek elején rövid időre tisztséget vállalt a Keresztény Párt vármegyei elnökségében. 1924-től pornói címzetes apát. 1927-től az egyházmegyei zsinat határozatából a szombathelyi egyházmegye zalai elmaradott részének püspöki biztosaként 19 új templomot, 7 plébániaépületet, 9 misézőhelyet, 12 iskolát építtetett s szervezte meg körülöttük a katolikus közösségek életét. Fontosnak tartotta az országos és helyi sajtót, igyekezett a katolikus szellemiséget érvényesíteni a zalaegerszegi és vármegyei újságokban. 1937-től pápai prelátus. 1939-ben gr. Teleki Pál miniszterelnök fölkérésére a náci Volksbund- és nyilas hatásokat ellensúlyozni kívánó, a magyar keresztény-nemzeti értékeket védő Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetője. XII. Pius pápa 1944. március 4-én veszprémi püspökké nevezte ki. Március 25-én Esztergomban püspökké szentelték.

A püspök

Tervet dolgozott ki a püspöki és egyházmegyei földbirtokok fölosztására, de ezt a kormány megakadályozta. Meghatározó része volt annak a püspökkari körlevélnek a megalkotásában, amely 1944. júniusban a zsidók elhurcolása ellen tiltakozott. Október végén, amikor a katonai hadműveletek elérték a Dunántúlt, emlékiratot írt Shvoy Lajos székesfehérvári, br. Apor Vilmos győri püspök és Kelemen Krizosztom OSB főapát együttműködésével. Ebben a keresztény erkölcsre hivatkozva követelte a kormányzattól, hogy szüntesse meg a harcot a Dunántúlon, mert a háború nem a magyar nép érdekeit szolgálja. 1944. november 13-án Budapesten csupán a miniszterelnök-helyettes volt hajlandó átvenni tőle a memorandumot. E kezdeményezés megtorlásául a veszprémi nyilas hatóság katonai célokra le akarta foglalni a menekültekkel telezsúfolt püspöki palotát. Mindszenty ezt megtagadta, ezért november 27-én letartóztatták és a veszprémi vármegyei bíróság pincebörtönébe zárták több papjával és kispapjával együtt. Fogvatartása közben ugyanott pappá szentelte több végzős kispapját és az erdélyi egyházmegye néhány menekült teológusát. December 23-27 között Sopronkőhidán raboskodott, 1944. december 28-án a soproni Isteni Megváltó Leányainak Berghofer Teréz vezette zárdájába vitték át, 1945. június 20-án érkezett vissza Veszprémbe. Egyházmegyéjében igyekezett a háború okozta károkat helyrehozni, de gondja volt arra is, hogy hívei körében a harcok hónapjai alatt meglazult hitéletet, erkölcsi rendet papjai segítségével a korábbi szintre visszaállítsa. Ezt szolgálták havonta (fogsága idején is) kiadott püspöki körlevelei, egyházmegyéjében tartott bérmaútjai. Rövid veszprémi püspöksége alatt 34 új plébániát, 11 új falusi iskolát alapított. Jelentős szerepe volt a püspöki kar 1945. május 24-i, a háború utáni új helyzetben kiadott első közös körlevele megfogalmazásában. XII. Pius pápa 1945. augusztus 16-án kinevezte esztergomi érsekké, a kinevezési iratot Grősz József kalocsai érsek, a püspöki kar elnöke szeptember 5-én kapta kézhez és szeptember 8-án személyesen adta át Mindszentynek, aki több napos meditáció után azt elfogadta. A kinevezést szeptember 14-én hirdették ki, a pápa szeptember 16-án közölte a magyar kormánnyal. A kinevezési bulla kelte október 2. Érseki székfoglalója október 7-én volt az esztergomi bazilikában. 1946. február 21-én a pápa bíborossá kreálta a római Szent Péter-bazilikában.

A prímás

Székfoglalójában feladatának azt jelölte meg, hogy gondos lelkipásztorként a magyar katolikus egyház kb. 6 milliós hívő közösségének hitét és erkölcsi fölfogását erősítse, tudatosítsa, magasabb szintre emelje. 1945 őszén és 1946. februárjában Rómában járt pápai kihallgatáson; 1947. júniusában részt vett az Ottawában rendezett kanadai Mária-ünnepségen. Magyarország II. világháború utáni, Mindszenty által kezdeményezett újraevangelizálási programjában kiemelt helyet kapott az engesztelés gondolata. Nemcsak egyházmegyéjét járta be, de Magyarország sok helyére hívták, mindenütt tömegek hallgatták prédikációit. A XX. sz. egyik legkiemelkedőbb magyar lelkiségi eseménye volt 1947. augusztus 15. – 1948. december 8. között a Mindszenty által elgondolt és vezetett Boldogasszony Éve (Mária-év). A püspöki székhelyeken, a búcsújáró helyeken százezrek gyűltek össze, hogy hitben, erkölcsiségben, lelkiségben erősödjenek. A politikai hatalom sokféle módon igyekezett megzavarni az összejöveteleket, de nem tudta megtörni bensőséges imádságos hitvallásukat. A Boldogasszony Éve kiemelkedő eseménye volt az 1947. augusztus 20-i kb. félmilliós részvétellel a Szent István-bazilikától a Hősök teréig vezetett országos Szent Jobb-körmenet és Budapesten október 4-7 között a Mindszenty elnökletével tartott Nemzeti Mária-kongresszus (a hatóságok által nem engedélyezett katolikus nagygyűlés helyett). Mindszentynek mint prímásnak kötelessége volt a társadalmi élet erkölcsi vonatkozásainak segítő szándékú figyelése, jóakaratú bírálata. Vezetése alatt a magyar püspöki kar közös körleveleiben szóvá tette, ha a proletárdiktatúra felé haladó államvezetés megsértette a vallás- vagy lelkiismereti szabadságot, az iskolázás, a művelődés szabadságát; következetesen kiállt az alapvető szabadságjogok érvényesítéséért. Megszólalt a felvidéki magyarság deportálása, a délvidéki magyarok tömeges lemészárlása, a német kitelepítés embertelensége miatt, az ítélet nélkül bebörtönzöttek és internáltak érdekében. 1945. október 18-án és 1947. augusztus 25-én a nemzetgyűlési képviselőválasztások előtt a püspöki kar közös körlevélben hívta fel a hívek figyelmét, hogy olyan pártokra szavazzanak, melyek programja evangéliumi szellemű. 1948. december 26-án törvény- és jogellenesen letartóztatták Mindszentyt.

A fogságban

Testileg-lelkileg megkínozták, s hazug vádak alapján 1949. február 8-án első fokon, július 6-9-én másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélték, ami a keresztény világban nagy fölháborodást váltott ki. XII. Pius pápa megdöbbenéssel tiltakozott az igazságtalan és jogtipró ítélet ellen, az ENSZ közgyűlése megbélyegezte a kormány eljárását és nemzetközi sérelemnek nyilvánította a bíboros bebörtönzését. 6 év budapesti börtön után megromlott egészsége miatt 1955. augusztus 17-től Püspökszentlászlón, november 2-tól Felsőpetényben tartották fogva. A forradalom kitörése után 1956. október 29-én a kommunista pártközpont utasítására titkos helyre akarták vinni, aminek ellenállt. Október 30-án éjjel magyar katonák szabadították ki fogságából, október 31-én délelőtt érkeztek a budai prímási palotába. Szabadságának 4 napja alatt a magyar katolikus egyház jövőjével kapcsolatos teendőkről tárgyalt a püspöki kar tagjaival és egyházmegyéje vezetőivel, Tildy Zoltán államminiszterrel, s a külföldi segélyszervek küldötteivel a Magyarországnak nyújtandó anyagi segítségről. Fölkeresték a református és evangélikus egyház vezetői is, de politikai pártok képviselőit nem fogadta. Nagy Imre miniszterelnök kérésére november 3-án este 15 perces beszédet mondott a Szabad Magyar Rádióban, kiállt a nemzeti szabadságharc céljai mellett, s a polgári demokrácia jövőképét vázolta föl. November 4-én hajnalban a szovjet csapatok támadása után az USA nagykövetségén kért és kapott menedéket. Ottani tartózkodását rövidnek vélte, arra számított, hogy az ENSZ a Szovjetuniót hadereje visszavonására készteti, amire az ENSZ-közgyűlés szovjet lerohanást elítélő határozata is reményt nyújtott. A Kádár-kormányzat a törvénytelenségeket folytonossá tette, s Mindszentyt sem engedte visszatérni érseki székébe. Több alkalommal döntött Mindszenty az USA követségéről való távozásról, de ezt külső tényezők megakadályozták. Külföldre távozásra is készen állt, de ennek ellenében azt kívánta, hogy a kormány enyhítsen a magyar katolikus hívők jogfosztottságán: tegye szabaddá a hitoktatást, a papnevelést, egyesületek alakítását, a sajtót. E követségi félrabságban készítette el emlékiratait, valamint a magyar történelem nagyszabású, kéziratban maradt összefoglalóját, s tanulmányokat a XX. század 2. felének egyháztörténetéről. 1963. áprilisában a Szentszék megbízásából Mindszentyt többször meglátogatta Franz König bécsi bíboros és vatikáni diplomaták. Mindszenty kész volt menedéke elhagyására, de a kormány ezután sem volt hajlandó egyházellenes intézkedéseinek visszavonására. Ahhoz, hogy Mindszenty a Vatikánban töltse élete hátralevő részét, a kormány hozzájárult volna, ha a Vatikán biztosítja: Mindszenty nem nyilatkozik elítéléséről és fogságáról, a hazai politikai viszonyokról, a magyar katolikus egyház helyzetéről, s kimenetele után lemond érseki tisztéről. A vatikáni küldöttek eleinte elutasították, majd – Mindszenty tudta nélkül – elfogadták e föltételeket. Mindszenty, teljesítve VI. Pál pápa kérését, 1971. szeptember 28-án elhagyta a követséget és Rómába ment.

Száműzetésben

1971. október 23-ig Mindszenty a Vatikánban, majd haláláig Bécsben, a Pázmáneum épületében lakott. Lelkiismereti kötelességének érezte, hogy a világban szétszóródott magyarokat hitükben és magyarságukban erősítse. Ezért intenzív lelkipásztori munkába kezdett, nyugat-európai városokban és búcsújáróhelyen fölkereste a magyarok sokaságát, hosszabb lelkipásztori útra indult Kanadába, az USA-ba, Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába, Új-Zélandba. A magyarok mindenütt lelkesedéssel és tisztelettel fogadták, sokan fölkeresték Bécsben személyesen és levélben lelki, erkölcsi, s a magyarság sorskérdéseit illető témákban. Közben a Kádár-rendszer sürgette a Szentszéket, hogy teljesítse ígéretét és fossza meg Mindszentyt az esztergomi érseki tisztségétől. VI. Pál pápa 1973. november 1-jén levélben kérte Mindszentyt a lemondásra, de lelkipásztori okokra hivatkozva Mindszenty nem teljesíthette azt. December 18-án a Szentatya mégis megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, amit 1974. február 5-én tettek közzé. A pápa utasításának Mindszenty engedelmeskedett, többé nem használta érseki címét, de lelkipásztori útjait folytatta, s továbbra is sokan keresték föl a Pázmáneumban. Június 18-án amerikai útja során a Dallasi Egyetem díszdoktorrá avatta, ekkor a keresztény nevelésről tartott előadást. Októberben a frankfurti nemzetközi könyvkiállításon mutatták be emlékiratait, amelyet világnyelvekre fordítottak. Venezuelai útjáról visszatérve, párizsi, majd skandináviai útját tervezte, amikor beteg lett, s pár hét múlva meghalt meg Bécsben, az irgalmasok kórházában.