Balozsameggyesen (ma Meggyeskovácsi) született, tanító szülők kilenc gyermeke közül negyedikként. 1946-ban érettségizett a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnáziumban, a Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben kapott gépészmérnöki diplomát. A budapesti Gépipari Tervező Intézet mérnökeként dolgozott, 1952-től Kazinczy László meghívására tanársegédként oktatott az egyetemen, professzorával közösen több tankönyvet írt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után, novemberben leendő feleségével menekült Ausztriába, egyedül a diplomáját vitte magával.

1957 tavaszán került Amerikába, a New Jersey-i menekülttáborba, de öt nap múlva állást kapott: a General Motors frissen felállított detroiti kísérleti laboratóriumába vették fel.  A jármű és a talaj kölcsönhatását vizsgálta, terepjárók, lánctalpas járművek kifejlesztésével foglalkozott, elsősorban a hadsereg számára, közben a Michigani Egyetemen posztgraduális tanulmányokat folytatott. 1961-ben áthelyezték Santa Barbarába, a GM villamos-meghajtású járművek kutatóközpontjába, 1967-től a GM elektronikai részlegének műszaki igazgatója volt. A GM az Apollo-program 1961-es meghirdetésétől kezdve együttműködött az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA). Pavlics vezető mérnökként vett részt a bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésének, fejlesztésének kutatómunkájában.

A világ első Földön kívüli járművét Santa Barbarában 400 ember 18 hónap alatt készítette el. A munka során figyelembe kellett venni a holdterep nehézségeit, a nagy hőingadozást, a minimális légnyomást, valamint azt, hogy miközben a gravitáció a földi egyhatoda, a járműre ugyanakkora tehetetlenségi erők hatnak. Hossza 3,1 méter, szélessége 2,3 méter, tömege 200 kg volt, és 490 kg terhet bírt el, de csak a Holdon, a Földön ekkora súly alatt összeroppant volna. Botkormánnyal lehetett irányítani, nagy nyomtávolsággal és mély súlyponttal tervezték. A titánacélból szőtt kétrétegű kerekek (Pavlics szabadalma) mindegyikét külön villanymotor hajtotta, az áramellátást ezüst-cink elemek szolgáltatták. Az első LRV 1971-ben, az Apolló-15 expedícióval jutott a Holdra, és 27,8 kilométert tett meg. 1972-ben két űrhajó is magával vitt egy-egy példányt: az Apollo-16 asztronautái 26,6 kilométert utaztak vele, az Apollo-17 roverével 35,9 km-t tettek meg, és felállították a holdi sebességrekordot (18 km/óra). A három autó ma a Hold három különböző pontján parkol.

Pavlicsot a GM áthelyezte 1978-ban Európába, Bécsbe költözött, hogy ipari kapcsolatokat építsen Magyarországgal és a kelet-európai országokkal. Ő érte el, hogy a győri Rába gyár hátsó hidakat szállíthasson teherautókhoz Angliába és Detroitba, részben ennek köszönhető, hogy a GM később Szentgotthárdra telepítette az Opel egyik gyárát. 1980-ban áthelyezték Németországba, a rüsselsheimi Opel gyárban minőség ellenőrzési igazgatóként vett részt az Opel Corsa kifejlesztésében. 1984-ben visszatért a GM Santa Barbara-i részlegéhez, ahol a távlati kutatás vezetője lett.

2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést “a Holdjáró (Lunar Roving Vehicle) létrehozásának kezdeményezéséért, megalkotásáért, mérnöki életművéért, valamint a magyar-amerikai ipari, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása érdekében végzett munkásságáért”. 2010-ben a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választotta, a szervezet Gépészeti Tagozata pedig Botka Imre-díjjal tüntette ki.